Depresszió!

Én is sokszor csak bambulok,
s nem mindig tudom ki vagyok.
Fejemben kavarognak a gondolatok,
sokszor elmélkedem miért nem haladok.

Nem jutok el egyről a kettőre,
többet megyek hátra mint előre.
Elmém sokkal előbb jár mint a testem,
az elmúlt évek alatt kissé tönkre mentem.

Ködbe vesztek kitűzött céljaim,
már nem vágyom megélni álmaim.
Gyötör a magány s reménytelen élet,
sokszor reggel felkelni nincs erőm,félek!

A depresszió emészti lelkemet,
meghúzódva nyalogatom sebeimet.
Gép elé menekülök mikor tehetem,
mostanában az itt töltött időt se élvezem.

Eltűnt a varázsa az ittlétemnek,
mindenhol vitáznak s ítélkeznek.
Az internet világa már nem vonz engem,
kiutat e letargiára csak verseimben lelem.

Próbálok naponta pozitívan élni,
nehezen,sikerülni fog merem remélni.
Bambulok ki fejemből s félek lépni,
szeretnék pedig újra boldogan nevetni.

Mosollyal arcomon tovább állok,
nektek is erőt s kitartást kívánok.
Minden megy csak akarni kell tudom,
ha mégsem egy szép nap elbúcsúzom.

Elhagyom e földet s a menybe szállok,
onnan rátok majd mosolygok s vigyázok.
Nem okozok gondot senkinek létezésemmel,
megbékélek magammal,s szövetségre lépek Istennel.

Neki segítek a földet szebbé tenni,
embereknek fejébe szeretetet verni.
Megváltoztatni e gonosszá vált világot,
hozzatok majd síromra egy egy száll virágot.